Londonban egy újabb nap
Mai napot ismét Londonban töltöttem.
Kedves Olvasó,
Mai napot ismét Londonban töltöttem. Múltkor nem éreztem ennyire a város lüktetését, hangulatát, de most nagyon is át jött. Sok minden volt tervben, hogy megnézzem, viszont nap közben változtattam a terven.
8 órakor indultunk ismét Broadstairsből. Körülbelül 2,5 óra volt ismét az út. Ahogy megérkeztünk, béreltem egyből egy kerékpárt (olyan itt is a rendszer, mint Magyaroszágon a Bubi, különbség csak annyi, hogy jóval drágább. Konkrétan ezek után otthon ingyen használom. )
Első utam a Hyde Park volt, csak a bejáratig tekertem, mert a parkot végig szerettem volna sétálni, ami sikerült is. Cél a Kensington palota volt. Maga a palotába nem tudtam bemenni, de a Diána emlékkerten keresztül azért valamennyi látszódott. Hyde parkban több szobor is található volt, de az egyik legjobb az The Albert Memorial volt. Maga a magasságával és a kidolgozottságával is tiszteletet és csodálatot tudott kiváltani belőlem. Visszafelé sétálva a park több virágos részét is megnéztem. Korábbi posztomba szerintem nem írtam, de hihetetlen, hogy milyen szépen rendben vannak tartva a parkok, milyen tiszták és mennyire vigyáznak az emberek rá. Nem mellesleg ki is használják a szabadidős lehetőségeket is ( kint töltik az időt, élvezik a lehetőséget és sportolnak). Park bejáratához érve újra biciklit béreltem.
A következő cél a Kings Cross Station volt. A bicikli út nagyon jó volt Nagyon menő, hogy a buszsávot a kerékpárosok is használhatják és használják is. Persze több helyen van kiépített kerékpár út is. Első Harry Potter könyv olvasása és az első film után is nagy vágyam volt ide eljutni. Igen kedves olvasó én is beleestem a turista csalogató és átverő csapdába, de azt gondolom ez egy kultikus élmény, még ha fel is van hájpolva. Ahogy arra lehetett számítani rengetegen voltak és mindennek meg is volt az ára. Egy látogatást mindenképpen megért. Következő úti cél a Tower Bridge volt. Túl sokat nem kell hozzá fűznöm. Maga a híd a monumentális és nagyon szép. Persze ez is, mint minden nevezetesség teli volt turistával.
Végül a Temze mellett visszasétáltam a kínai negyedbe, Covent Gardenbe. Tettem egy kört, majd végül a Trafalgar téren keresztül visszasétáltam a buszhoz.
Összeségében ez 12 kilométer séta és 14 kilométer kerékpározás volt. Elfáradtam, de mindenképpen csak jól esően. Továbbra is fenntartom, hogy nagyon színes és érdekes a város. Lenyűgöző, hogy mennyi embert láttam sportolni (futni, kerékpározni ). Ami kimaradt: a múzeumok sokasága, több park és ezernyi másik hely. Ennek következtében mindenképpen érdemes visszatérnem még.
Képek a mai napról: link
Dagoca