Eltelt az első hét a suliban
Eltelt az első tanulmányi hét a suliban.
Kedves Olvasó,
Eltelt az első tanulmányi hét a suliban. Összességében nagyon jó volt. Minden órán minden készséget igyekeznek fejleszteni (olvasás, írás, hallgatás, beszéd). Konkrétan a feladatok úgy vannak összeállítva, hogy minden készségre szükség legyen. Tananyaghoz a Cambridge English Empower Student's Book-ot használjuk. A suliban a legmodernebb eszközök állnak rendelkezésre. Közel az összes teremben van számítógép, TV és Audió eszköz. Ezen felül van Learning Center, ahol van lehetőség a készségek fejlesztésére egyénileg, pl.: van egy könyv, amit audióban meg tudsz hallgatni egy tablet szerűségen, majd érintőképernyő segítségével feladatokat is meg tudsz hozzá csinálni.
Egy kicsit az órarendről: Első három hétben hétfőn és pénteken 9:00-12:30-ig van angol órám egy fél órás szünettel. Ez kettő részt jelent: első részben beszéd és nyelvtan, második részben hallgatás és nyelvtan van. Kedden, szerdán és csütörtökön 13:45-16:00-ig van még kettő óra. Ott mind a kettő beszéd és hallgatás óra. Minden héten két tanár tanít egy-egy csoportot. Az órákat a nyitottság, a diák szemlélet és kedvesség járja körbe. Nincs abból probléma, ha valaki valamit nem ért, teljesen természetes, hogy itt az a cél, hogy a diákok megtanuljanak angolul.
Legtöbb diák, akik hosszútávra jönnek azok keletről jönnek pl.: Szaud Arábia, Thaiföld, Kína. Persze vannak kivételek is. Legtöbb európai diák egy-egy hétre jön ilyen európai programok kapcsán. Héten Cseh és Holland diákok voltak itt. Bár vannak olyan európai diákok is akik egy hónapra jönnek, mint én is. Számomra nagyon érdekes, hogy hónapokra eljönnek a családjuktól, csak, hogy megtanuljanak angolul. Kicsit elárulja azt is, hogy vannak problémák az oktatási rendszerrel. Már csak azért érdekes ez, mert egy-egy ilyen hónap azért nem olcsó mulatság. Mondjuk egy ilyen áldozatért elhivatottnak is kell lenni, hiszen nulla nyelvtudással megérkezel. Nincs se barátod, se cimborád és még a családod is messze van. Egyetlen feladatot van, hogy megtanulj angolul, mert ez fogja a jövődet biztosítani. Akikkel beszéltem mindenki számára elsődleges nyelv lesz az angol.
Mennyit fejlődtem egy hét alatt? Jogosan merülhet fel az olvasóban. Egy dolog már biztosan változott. Meg merek szólalni angolul. Legtöbbször el is tudom mondani, amit szeretnék és mondatokat is össze tudok pakolni. A legnagyobb meglepetés számomra, hogy vannak szavak, amelyeket el tudok magyarázni a csoporttársaimnak. Nagy ambíciókkal érkeztem és nagyok az elvárások magamtól, de azt hiszem az első kis fűszálak elkezdtek kinőni. Remélem még nem jönnek füvet nyírni, had legyek egy kicsit még büszke magamra.
Szerdán este voltam az iskola által szervezett Magic show-n. Szórakoztató volt és tele volt hűha élménnyel. Még mindig sok mindent nem értek, hogy hogyan működnek a trükkök. Lehet tényleg varázslók? Egyik trükknél ledobtam a gyeplőt és azóta se találom. Van egy üres ajándékszatyor. Megnéztem én is, bele is nyúltak többen is. Az üresnek látszó szatyorból utána a trükk keretében kivesz négy dobozt, amely egyébként tartalmaz mindenféle műanyag cuccot, tehát még azt se lehetne mondani, hogy össze vannak lapítva. A négy doboz sokkal magasabb is lenne, mint a szatyor. Számomra a legnagyobb extra az, hogy 1,5 óra tömény nevetés volt közben. Nem csak bemutatta a trükköket, hanem szórakoztatta a nézőket is. Nem tudok erre mást mondani, bármikor megnézném szívesen újra.
Hétnek még egy fontos eseménye volt. Sikerült bringát szereznem a hétvégére. (Oké, nem olyan mint az otthoni, de remélem kibírja azt a kisebb túrát, amit tervezek vele. Ha minden jól megy, lesz a túráról beszámoló is. Fényképező is nálam lesz.) Cél Margate lesz.
Mai szünetben a két óra között a következő hetekre befizettem a plusz programokat. Így (ha minden jól alakul és nem tesz keresztbe a vasúti sztrájk. Mai első óránk ezzel kezdődött, hogy a tanár úr mesélt arról, hogy ma nem tudnak Canterbury-be menni a diákokkal, mert a vasútasok sztrájkolnak. Akit érdekel, itt a BBC cikk. Menni fogok Canterbury-be, háromszor Londonba, ezen kívül lesz egy helyi körbevezetés is.
Dagoca