Dagoca Blog WordmarkMinimal logotype for Dagoca BlogDAGOCABLOG

Egy nap kerékpározás Angliában

Egy kis előzmény: Otthon kitaláltam, hogy amit mindenképpen szeretnék itt Angliában csinálni az az, hogy elmenjek biciklizni egyet a környéken.

Kedves Olvasó,

Egy kis előzmény: Otthon kitaláltam, hogy amit mindenképpen szeretnék itt Angliában csinálni az az, hogy elmenjek biciklizni egyet a környéken. Még ha nem is sokat, de legalább egy kicsi időt töltsek két keréken. Kerékpárt nem hoztam magammal, így szereznem kellett egyet. Már első nap az iskolában egy kedves tanár segített abban, hogy a sulinak vannak saját bringái, amelyeket kölcsön lehet venni. Szerdán meg is kaptam hozzá a kulcsot. Így lett megvalósítható a mai túra. Köszönöm a sulinak a bringát.

Eredeti terv az volt, hogy elmegyek Margate-be és ott fogom tölteni a napot, mivel annyira nem nagy város, ezért nem töltöttem sok időt ott és áttekertem Ramsgate-be is, majd végül visszatértem Broadstairs-be.

Már az oda úton láttam egy érdekességet. Ahogy én is szoktam hangsúlyozni fontos a környezetvédelem és a fenntartható életforma a föld megmentése érdekében (ezért is érdemes kerékpárral járni, akinek van lehetősége). Margate felé tekerve az alábbi látvány fogadott az egyik kerítésnél.

img_6548.JPG

Alapvetően ki is lehetett volna vágni, de ehelyett ez a kedves lakó (vagy aki csinálta a kerítést), úgy döntött inkább megmenti ezt a két fát. Mit kap ezért cserébe? Hűvöset nyáron, megfogja a port az autók felől és a természet közeliség sem elhanyagolható.

Margate-be érkezve majdnem ugyan olyan látvány fogadott, mint ami Broadstairsben van. Szerintem a part jobban kihaltabb volt és az állapot sem volt olyan szép. Több helyen olyan volt, mintha évtizedek óta nem újították volna fel. A fő tengerpartot elérve letettem a kerékpárt és kerestem egy jó kávézót. Nagyon kedvesek voltak itt is az emberek. Kint ült a másik asztalnál egy idős bácsi (kicsit nehezen mozgott). Áradt belőle a szeretet és a tisztelet. Sokan ismerhették és látszott, hogy ez a törzshelye. A legtöbb ember aki arra járt az köszönt neki és a pincérek is jól elbeszélgettek vele. Kávézás után körbe sétáltam a város belső és régi részét. Olyan atmoszférája volt a városnak, mintha még az 1800-as években járnánk. Színes házak, régi építéssel, szűk utcák és vidáman, mosolygósan közlekedő emberek. Tiszta élvezet volt ott sétálni köztük. A parton található Victoria Queen óra (Röviden Viktória királynő jubileumára készítették az 1800-as években, mivel sokat szeretett ide járni a királyné.) tetszett a legjobban. Érdekessége, hogy mindig háromnegyedkor szólal meg. Csodálatos a hangja is. Óra megtekintése után elindultam Ramsgate-be.

Ramsgate-be érkezve újabb meglepetés ért, amit láttam hangulatot Margate-ben azt itt sokkal erősebben tapasztaltam. Csodálatos utcák és házak. Parton kezdtem ismét, illetve a kikötőben. Több száz kis halászhajó volt a védett részben. Nagyon szépen és igényesen van kialakítva a kikötő. Világítótorony is a korhű szellemben készült el. Azért itt is látszott, hogy az idő vasfoga nyomot hagyott. Kikötő megtekintése után elmentem ebédet szerezni, majd ismét egy kávézóba ültem be. Kávézás után megnéztem kívülről a templomot. Elbűvölt, hogy milyen szép állapotban maradt fent. Templom után találtam egy nagyon szép parkot. Leültem az egyik padra és élveztem a napsütést, ami ebéd közben jött meg végre, előtte végig borús és szeles volt az idő. Szerencsére ez sem tudott eltántorítani engem. (Mondjuk be kell vallanom, ha esett volna, akkor biztos nem indulok meg. ) Ramsgate-ben töltött órák után elindultam vissza Broadstairs-be. Iskolánál letettem a kerékpárt, majd hétfőn visszaadom a kulcsot. Visszasétáltam a szállásra.

Szálláson összeszedtem magam és kimentem a partra a napsütést tovább élvezni. Persze közben sétáltam egy nagyot. Igazából szerintem nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyire jól esett, mennyire jól éreztem magam ezen a napon.

Most írok néhány gondolatot a kerékpáros infrastruktúráról és, hogy mit tapasztaltam. Ahhoz képest, hogy nem egy kerékpáros nemzet az angolok, igenis figyelnek a kerékpárosokra. Többségében betartják az angol sofőrök a 1,5 méteres oldaltávolságot (de jó lenne, ha Magyarországon is ez lenne, eggyel jobb lenne otthon a helyzet). Nem türelmetlenek és nem tolnak le az útról. Ha nem férnek el akkor megvárják a lehetőséget, még ki tudnak kerülni. Margate és Ramsgate között volt kerékpáros sáv és út is. Többi helyen az úton mentem (itt azért volt bennem egy kis aggódás, mert kerékpáros sisakot nem tudtam szerezni, de mint az előbb írtam, az autósok hozzáállásának köszönhetően ez az aggódás gyorsan elmúlt). Utak minősége (főleg a szélén) nem a legjobb, sok a kátyú és a szintbeli különbség. Megtett távolság: 20,48 km.

Térkép, hogy merre jártam:

img_6603.jpg

Végül beteszek néhány linket ide (képek és videók a mai napról):

Videó1, Videó2, Képek

Dagoca