Hol is kezdődött az egész ötlet?

Kedves Olvasó, most az első blog posztomat fogod olvasni.

Szeretném egy kicsit felvázolni, hogy mi is az egész angliai utazás előzménye.

Időben valahol 2007 elején járunk. (2006-ban kezdtem a középiskolát.) Középiskolánkban minden évben (vagy félévben) jöttek Amerikából lelkes és egyben jó fej tanárok. Hogy mi volt a céljuk vagy, hogy miért is volt ez nekik jó, azt sajnos nem tudom, de mindenképpen egy meghatározó pillanat volt az életemben. Abban az évben Donna és John töltött egy évet nálunk. Már az első néhány órán is látszott, hogy csupa szív emberek és szeretnek tanítani. (Donna azt hiszem tanár volt, John meg ügyvéd.) Mindenek előtt nekik az volt a legfontosabb, hogy mi tudjuk gyakorolni a nyelvet. A rendes tantermi órán kívül ők még lehetőséget biztosítottak a kollégisták részére, hogy a lakásukba szerdánként átmehessünk pluszban nyelvet tanulni. Érdekesség kedvéért akkor közel 8 éve tanultam közoktatásban az angol nyelvet, de nem tudtam semmit. Hihetetlen volt számomra, hogy abban az egy évben többet fejlődtem, mint előtte a 8 évben (ez részben a magyar közoktatás bukása és részben az én lustaságom is). Szerdánként töltött külön foglalkozás összehozott minket, megismertük egymást és jobban ment az angol, olyannyira, hogy tavasszal tettem egy merész meghívást. Egyik szerdai alkalmon megkérdeztem őket, hogy nem lenne-e kedvük meglátogatni a 15 km-re lévő családi otthonunkat, a falusi életet (jó Abony nem falu, de van falumúzeum) és az akkor még ott lévő vadasparkot. Donna és John örömmel mondtak igent. Egyik májusi napsütéses szép vasárnapi napon korán reggel átmentünk értük. Falumúzeumban kezdtünk. Ott a helyi néni bemutatta, hogy mi mire való, illetve sokat mi is tudtunk anyával, hiszen mi is falun nőttünk fel. Igen mind ezt angolul, voltak döccenők, de a zsebszótár és barkóba/activity igen is segítségünkre volt. Múzeum után sétáltunk egyet a városközpontban, majd kimentünk a vadasparkba. Szebbnél szebb állatokat láttunk és közben beszélgettünk. Itt fontos megjegyeznem, hogy anyukám nem beszélte az angol nyelvet, testvéreim is csak kb. olyan szinten mint én, ennek ellenére mégis megértettük egymást és tudtunk beszélgetni. Vadaspark után elmentünk a családi házunkhoz. Anya készült számukra gulyáslevessel és palacsintával. Leves kimondottan ízlett Donnának, így elkérte Anyától a receptet. Donna hónapokkal később mikor hazaért főzött a családjának és a barátainak, ott is mindenkinek ízlett. Hát igen Anya jól tudott főzni. Kicsit elkalandoztam, úgyhogy vissza. Ez az a nap volt életemben először, amikor azt éreztem, hogy imádom az angol nyelvet és nagyon meg szeretném tanulni. Azt hiszem egy hónappal később Donnáék visszarepültek Amerikába, de könnyes búcsú azért volt. Megkedveltem őket és azt a szellemiséget, amit adtak.

Következő évben emelt szinten kezdtem angolul tanulni, illetve jött újabb amerikai tanár, de valahogy nem haladtam előre. Sajnos a lelkesedés elfogyott vagy csak fellángolás volt, így ennyi év után megszépült, szóval ítélkezni magam felett már nem szeretnék (bevallom lehet lustaság is benne volt, azért az nagy motiváció volt, hogy szerdánként tudtunk beszélgetni). Teltek az évek, középiskolai érettségin angol is meglett, persze nem úgy ahogy szerettem volna + nyelvvizsga még csak kanyarban se volt. Új időszámítás kezdődött, felvettek a főiskolára.

Főiskolai évek alatt nem foglalkoztam az angollal, ha kellett is volna, próbáltam megúszni. Kerestem a magyar dokumentumokat, könyveket.

2011-ban vagy 2012-ben lett volna lehetőségem angolul Lengyelországban publikálni az egyik kutatási témám, de megfutamodtam. Baklövés volt, most már tudom. Magyarul nagyon is ment a publikálás és az előadás, évfolyamomból talán kiemelkedő is voltam a publikációk számával. Szerettem előadni, olyannyira jól esett, hogy egy egy előadás után elismerést és kérdéseket is kaptam. Talán ezt annak is köszönhetem, hogy a kutatási témáim jók voltak.

Következő ilyen baklövés az, hogy nem mentem ki Erasmusra. Baráti társaságból az egyik kedves barátom felvetette, hogy menjünk ki együtt Erasmusra (motiváció az az volt, hogy előtte félévben jött vissza egy csoport társunk Ciprusról), cél ciprus lett volna. Sorban jelentkeztünk is, majd mikor angol beszélgetésre hívtak volna, hogy felmérjék a tudásunk meghátráltam, kifogásokat és érveket kerestem, hogy miért nem tudok elmenni. Döntés az enyém volt, nem hárítom másra. Ennek következménye, hogy egy ideig nem beszéltünk egymással, mármint a barátommal. Ő kiment én meg sóvárogtam utána, azóta is bánom egy kicsit, de a döntésem akkor az enyém volt. Ezen a ponton már éreztem, hogy egyszer még kell tanulnom angolul és nem lehet, hogy mindig elfussak előle.

Végeztem a főiskolán nyelvvizsga nélkül. Így a családom csak egy papír átadóra tudott jönni, nem pedig diploma osztóra. Kicsit szégyelltem, de csak magamnak köszönhettem. Itt már tudtam, hogy meg kell szereznem a nyelvvizsgát, mert anélkül nem lesz teljes soha a diplomám (persze ezt mikor felvettek akkor is elmondták, de a "hej ráérünk arra még" effektus nagyon is jól működött).

Kiléptem a nagyvilágba munka mellett próbáltam megtanulni angolul. Voltam nagy csoportos, kis csoportos tanfolyamon és elfogyasztottam két magán tanárt is. Mindenkinek célja volt, hogy megtanuljak angolul. Valamiért nem ment. Szerettem volna, de nem ment. Mindig és minden formájában zavart, hogy nem értem a filmeket, sorozatokat angol szinkronnal és csak a magyar feliratok a barátaim.

2019 elején (immár 16 éve "tanulok" angolul) kötöttem magammal egy végleges diktátumot, amennyiben idén nem lesz meg a nyelvvizsga abba hagyom a nyelvtanulást. Semmi értelme nem volt, hogy folyamatos kifogás gyártás következtébe tapsoljam el az anyagi és idő erőforrásaimat, de még a tanáromét sem. Ezen diktátumról tanárom (és most már jó barátom is tudott, hát igen sokat köszönhetek neki). Mondanom sem kell, hogy elkezdtem parázni, hogy nem lehetek ennyire hülye és ostoba, hogy nem tudok megtanulni angolul.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Egy fontos dolog: Valamennyire tudok angolul, vesémet nem adnám el az biztos, hiszen tudom, hogy van a vese (kidney).

Visszatérve 2019-be. Magántanárom segített felkészülni az Euroexam nyelvvizsgára. Volt óránk hajnalban, volt óránk este és volt óránk hétvégén is. Minden egyes óra egy küzdelem volt, pedig tanárom mindent megtett. Kevés ilyen embert láttam életemben, aki ilyen türelmes volt és segítőkész. Igazából a fejlődésem 2019 áprilisában indult meg igazán, mikor munkahelyet váltottam és végre nem kellett túlórázni és volt az angolra időm. Csak, hogy megerősítsem a diktátumot májusban októberre bejelentkeztem vizsgára, így már többlet motiváció is volt. Az már egy más kérdés, hogy ezt végül áttetettem december 7.-ére. Jó-jó tudom, de még kellett egy kis idő. Eljött december 7 és a várva várt rettegés tetőfoka. Életembe nem izgultam még így, de nap végére sikeres nyelvvizsgával távozhattam. Hogy ezek után tudtam-e angolul? Hát nem, de legalább ez a kényszer letudva és így lehet végre teljes a diplomám. Mondanom se kell, hogy anya is nagyon örült neki.

Valami furcsa érzés kerített hatalmába a nyelvvizsga után. Elkezdtem megszeretni az angol nyelvet, amely azóta is kitart. Így nézek filmet és sorozatot is, de már így keresek szakirodalmat és mindenféle szöveget.

Akkor mi hiányzik még? Beszélni a mai napig nem merek. Nem vagyok benne biztos és nem érzem komfortosnak az angolul való kommunikációt. Sokat hibázok és nem jól ejtem ki a szavakat. Hát leginkább ezért megyek Angliába. De van egy másik célom és kitűzésem, hogy ez az év végre arról tudjon szólni, hogy én magam mit szeretnék, magammal tudjak foglalkozni.

Itt jött az ötlet januárban, hogy ki szeretnék menni egy olyan országba 2-4 hétre, ahol angol az anyanyelv. Tanárom és barátnője (képzés szervezője) segítségével három úti cél közül választhattam Málta, Írország és Anglia. Végül is Angliát választottam, mert 3 hét nyelvtanulás után lesz egy hét seesighting, így leszek kint 4 hetet. Egy családhoz fogok beküldözni egy hónapra.

Milyen céljaim vannak? Először is: magabiztosabb angolnyelvtudást "szerezni"/tanulni. Másrészt megkeresni magamban a határaimat, a lehetőségeket és a jövőképet.

Dagoca