Under the Banner of Heaven
Nyomasztó, több idősíkban játszódó krimi, amely a vallási fanatizmus sötét oldalát tárja fel Andrew Garfield erős alakításával.
Dátum: 2022. szeptember 26.
Sorozat: Under the Banner of Heaven (2022)
Őszintén szólva nekem ez a sorozat is elég megosztó élmény volt. Andrew megint brutálisan jó – tényleg, ahogy szokott. Teljesen más karaktert kapott, mégis hozta az összes finom kis eszközét: visszafogottság, belső vívódás, hit és kétely egyszerre. Nagyon bírom ezt a színészt, és kár, hogy egy darabig nem nagyon fogjuk látni.
Na és a sorozat. Bennem végig két érzés ment párhuzamosan: az egyik felem tök ráfeszült a történetre és izgulta, mi lesz a gyilkosság szálával, a másik felem meg a hátam közepére sem kívánta, mert annyira nyomasztó és sűrű tud lenni.
Az egésznek az adja a gerincét, hogy a hit – pontosabban a vallási közeg – mindenre magyarázatot ad a szereplőknek. Van egy pont, ahol nézőként egyszerűen nem érted, hogy lehet valaki ennyire elvakult. Az elején ez még nincs túltolva, az első rész inkább csak felrakja a táblára a szereplőket. Aztán ahogy haladunk előre, a végére ez a fanatikus vonal nemcsak beérik, hanem konkrétan elrohad: kiderül, hogyan igazolnak meg minden baromságot “isten nevében”, családon belüli erőszaktól kezdve a poligámián át egészen a gyilkosságig. És ez tényleg képes undort kiváltani.
A sorozat közben szépen, fokozatosan halad: a gyilkosság nyomozós szála mellé folyamatosan betolja a vallási, történeti, családi háttérdarabokat – bizonytalanság, elveszettség, meghasonulás, rasszizmus, meg az az örök kérdés, hogy hol ér véget az istenre hivatkozás, és hol kezdődik az, hogy valaki egyszerűen csak gonosz vagy hataloméhes. Ezért kicsit olyan, mint egy nehéz puzzle: sok kis darabot dobálnak eléd, és nem mindet tudod azonnal hova tenni.
Ami viszont nekem nem segített: az állandó “időben ugrálás”. A visszaemlékezések, a több idősík, plusz még az is, hogy Andrew karakterének is vannak látomás-szerű dolgai – ez együtt néha tényleg túl sok. Van, hogy az ember csak néz, hogy most akkor mikor vagyunk és ki kinek a rokona. Ezt tényleg jobb tiszta fejjel, odafigyelve nézni, nem háttérzajnak.
Összességében nálam ez egy 10/7. Az első három részben inkább csak sötétben tapogatóztam, kb. a negyedik résztől kezdett el igazán összeállni, onnantól már nem csak az volt, hogy “jó, de most miért fontos ez?”. Onnan lett élvezhetőbb, mert a szálak elkezdtek találkozni, és jobban látszott, ki miért lett ilyen szélsőséges.
Szóval: nagyon jó színész (Andrew viszi a hátán), nagyon nyomasztó közeg, érdekes sztori, de nem könnyű néznivaló.