Tammy Faye szemei
Életrajzi dráma, amely túl sok hangon próbál szólni, és emiatt szétesik – Andrew Garfield alakítása tartja egyben.
Dátum: 2023. január 6.
Film: Tammy Faye szemei (The Eyes of Tammy Faye, 2021)
Összességében nekem ez a film egy nagy katyvasz maradt, pedig papíron tök egyszerű lenne: végigmegyünk egy nő életútján, látjuk, honnan indul, hogyan lesz belőle tévésztár, aztán hogyan omlik össze az egész. Ehhez képest olyan, mintha jelenetek egymás után lennének dobálva, és a film nem mindig fáradna azzal, hogy összekösse őket.
A sztori ott indul, hogy Tammy és Jim találkoznak a bibliás főiskolán, villámgyorsan egymásba esnek, és konkrétan otthagyják az egészet a szerelem kedvéért. Ez a hirtelen, sokszor teljesen kimagyarázatlan döntögetés végigkíséri az egész filmet: egyik pillanatban még valahol szolgálnak, a következőben már tévéműsort vezetnek, utána már egy komplett keresztény tévés hálózat élén állnak, óriási pénzekkel, aztán bumm, szétesik az egész. A valóságban ez azért hosszabb, fokozatosabb folyamat volt, itt viszont néha olyan, mintha átpörgetnék.
A kapcsolatuk ábrázolása se működött nekem. Elvileg ez egy szerelmi meg munkakapcsolat lenne, de amit látunk, az inkább egy toxikus húzd meg-ereszd meg: Jim állandóan többet akar, nagyobbat akar, több pénzt akar, Tammy meg folyamatosan szeretetet meg elfogadást keres, csak ezt ritkán mondják ki. Sok döntésükre egyszerűen nincs érvényes magyarázat, csak megtörténik. A pénzügyi és szexbotrányos rész is ilyen: benne van, de nem mindig derül ki, hogy miért pont ott szakad el a cérna.
Ami külön nem tetszett, hogy a női oldal végig alárendeltnek érződött. Tudom, maga a közeg is ilyen volt (’70–80-as évek amerikai keresztény tévés világa, férfi vezetők, csinos-támogató feleség), de a film csak néha próbál ebből kitörni. Ott például, amikor Tammy empatikusan áll az AIDS-es/meleg témához – ez tényleg egy erős pillanat, és jól mutatja, hogy nem egy gonosz baba volt, hanem egy érző ember –, de ettől még a rendszerben alatta marad mindennek.
A netes véleményekhez képest én inkább azt éreztem, hogy a film túl sok mindent akar egyszerre: akar lenni róla egy “nézd, milyen furcsa volt ez a műszempillás, túlsminkelt nő”, közben akar szólni arról is, hogy emberileg azért volt benne valami nagyon szerethető, és közben akarja a nagy bukástörténetet is. Csak ez a három hangnem nem mindig fér meg egyben, és néha olyan, mintha az idő is kevés lenne rá.
Én azt írtam, hogy “egyedül Andrew játéka mentette meg a filmet”, és ezt tartom is: nekem ő volt az, akin lehetett kapaszkodni, érteni lehetett a figuráját. Tudom, hogy a film körül mindenki Jessica Chastainről beszélt, meg hogy ő ezért Oscar-díjat kapott, meg a smink is nagyot ment, de ha valakinek ez a túltolt, állandóan mosolygó, éneklő, műszempillás figura nem jön be, akkor simán érthető, ha inkább Andrew Garfield játékát találja meg benne.
A film amúgy 2021-es, teljesen mainstream életrajzi dráma, és nagyjából követi a valós eseményeket (PTL, tévéműsor, pénzügyi balhék, Jim börtöne, stb.), szóval az alapanyag adott volt. Nekem pont ezért fura, hogy a játékfilm verzióból néha kevesebb derül ki, mint amit neten pár cikkből vagy a régi doksiból össze lehet szedni.
Szóval nálam ez így marad: jó sztori lett volna, jó karakterrel, de a film túl széttartó, túl sok mindent akar, és emiatt nem áll össze. Ha Andrew nincs benne, akkor tényleg leírom nullára.