Keresés (Searching)
Okoseszközökön játszódó thriller, amely feszes tempóval és érzelmi tétjeivel tart végig a monitor előtt.
Dátum: 2019. január 6.
Film: Keresés (Searching, 2018)
Most kivételesen tényleg a sztorival kezdem, mert itt az vitt el mindent. Annyira magával ragadó volt, hogy közben alig volt kedvem “kritikusan” nézni, csak mentem utána, mint egy hülye – és ez dicséret. Imádom az olyan filmeket, amelyek az orrodnál fogva vezetnek, mindent logikusan raknak eléd, aztán a végén odacsapnak, hogy “na, most rakd össze újra”. Ez pont ilyen.
Nagyon tetszett, hogy teljesen hétköznapi dolgokból építkezik: gép előtt ülés, keresés, chat, naptár, közösségi média – semmi extra, mégis minden lépés egy új infó. A helyszínválasztás (hogy szinte mindent kijelzőn látunk) és a cselekmény sorrendje nagyon okos volt: pont azért nem szúrod ki időben a furcsaságot, mert ezt az életet éljük nap mint nap.
A színészeket nem ismertem, de ez most jó volt így, mert könnyebb volt elhinni, hogy “ez tényleg egy apa, aki keresi a lányát”. Mindenki hiteles volt, nem játszották túl, pont annyi érzelem volt benne, amennyi kellett.
Ami viszont igazán betalált: rántott egy nagyot azon, hogy mennyire függünk az “okos szartól”. És hogy közben mennyire nem tudunk egymásról semmit. El lehet tűnni a világ elől úgy, hogy közben mindenki azt hiszi, nálad minden oké. Az online térben meg olyan arcot mutatsz, amilyet akarsz – a családodnak meg lehet fogalma sincs róla, mi van benned. És igen, magamra is ismertem: ha valaki nem szól időben, hol van, máris beindul a pánik.
A film vége nagyon jól volt felépítve. A búcsúztatónál én is elhittem, hogy vége, meg is hatott, aztán jött a fordulat. Visszanézve persze látom a jeleket, hogy “aha, itt kellett volna gyanakodni”, de közben pont ez a lényeg: jól megvezettek. A nyomozós szál is érdekes volt: tényleg eljuthat valaki odáig, hogy annyira szereti a gyerekét, hogy belecsúszik egy másik ember halálába? Ennyire önzővé tud válni a világ?
Az IMDb-s pontozást nem érzem jogosnak, a Rotten-féle közönségpont nálam közelebb van a valósághoz. Nekem ez simán 8,7/10: ötletes, feszes, érzelmes, és a végén még gondolkodni is hagy. Ennél többet egy ilyen koncepciós thrillertől nem nagyon kell várni.