Goat
Sötét, valósághű dráma a testvériségi beavatások brutalitásáról és a lojalitás áráról.
Dátum: 2020. március 8.
Film: Goat (2016)
Ez egy olyan film, amit tényleg csak akkor érdemes megnézni, ha fejben nyugi van. Nem horror, nem véres akció, hanem az a fajta nyers, kényelmetlen valóság, amitől kicsit összeugrik az ember gyomra, mert simán el tudod képzelni, hogy ez tényleg így történik egy amerikai egyetemi közegben.
A sztori alapja egyszerű: fiatal srác, friss trauma után (támadás, kiszolgáltatottság, sérülékenység) bekerül egy testvériség felvételi időszakába, ahol elvileg közösséget, összetartozást és “családot” kapna – gyakorlatilag viszont megalázást, határfeszegetést és azt, hogy mennyit vagy hajlandó eltűrni csak azért, hogy befogadjanak. És ez az a pont, ahol nekem beugrott, amit írtál: a selmeci hagyományőrzésnek is van egy lelke – közösség, összetartozás, beavatódás –, csak itt a filmben ez a lélek nagyon el tud csúszni az erőszak felé. Ott hagyomány, itt sokszor simán hatalomgyakorlás.
A film tempója pont jó: lassan építi fel, miért akar a főszereplő tartozni valahova, miért nem mond nemet, miért nem szól, amikor már rég szólhatna. Ez a része teljesen hihető, mert a traumája után kapaszkodót keres, és a srácok pont ezt használják ki. Végig ott lebeg a kérdés: meddig beavatás és honnantól bántalmazás? És a válasz sajnos az, hogy itt elég hamar átcsúszik az utóbbiba.
A színészek jók, ez nálam is plusz. Nincs túljátszva, inkább visszafogott, valóságízű az egész. A testvér szerep, a “légy férfi” nyomás, a lojalitás kényszere – ezek mind működnek. De ez nem az a film, amit évente újranézel. Ez tipikusan egyszer nézős: megnézed, felkavar, elgondolkodsz rajta, hogy hány ilyen “beavatás” zajlik a világban, amit mindenki viccnek hív, de igazából bántalmazás.
Ami nekem tetszett benne, hogy nem magyarázza túl. Nem kezd el pszichologizálni, nem csinál belőle nagy erkölcsi szentbeszédet, csak odateszi: “ezt csinálják a srácok egymással, és mindenki úgy tesz, mintha ez rendben lenne”. És ettől lesz kellemetlen.
Ugyanakkor megértem, amit írtál: az IMDb-s értékelés kb. helytálló. Nem rossz film, sőt, jó – de nem nagy mozi, nem katartikus mestermű. Inkább egy erős, valóságos, kicsit indie hangulatú dráma, ami rámutat arra, hogy a “testvériség” néha csak díszcsomagolása az erőszaknak.
Összességében nálam ez olyan 10/6,5–7 körül van, pont azért, mert jó, működik, felkavar, de nem akarom újra látni. Ajánlani tudom – de tényleg csak úgy, ahogy te is írtad: csak akkor nézd meg, ha nyugodt vagy.