13 óra
Realista ostromfilm, amely erős akciójelenetekkel, de túlnyújtott szerkezettel idézi meg a bengázi támadást.
Dátum: 2022. március 20.
Film: 13 óra – Az igaz történet Bengáziból (13 Hours: The Secret Soldiers of Benghazi, 2016)
A film legnagyobb erőssége szerintem az, hogy nagyon realista módon mutatja be a konzulátus és a CIA-bázis elleni támadást. Végig olyan érzésem volt, mintha ott lennék velük az éjszakában: szűk folyosók, sötétben jövő lövések, nem tudod, honnan támadnak, mindenki egyszerre próbál életben maradni és másokat is kihúzni. Ez az “ott vagyok a kommandósokkal” érzés nagyon működött, és látszik, hogy a katonai részre elég sok energiát tettek.
Na, és akkor itt jön a de. Annak ellenére, hogy igaz történetet dolgoz fel, és alapvetően van súlya, egyszerűen nem értem, miért lett ilyen hosszú. Vannak benne részek, amik csak el vannak nyújtva, de nem adnak hozzá plusz infót vagy érzelmet. A támadások része feszült, jó, pörög, de a felvezetés nekem nagyon hiányos volt: nem derül ki rendesen, miért ilyen feszült a helyzet, ki kivel van szemben, miért ennyire magukra hagyottak. Időben is ugrálunk, néha hónapokkal, de ez nincs igazán megfogva, ezért helyenként olyan, mintha se eleje, se vége nem lenne a sztorinak, csak egyszer csak “már benne vagyunk”.
A harcjeleneteknél néha túl sok a “távoli kép”: látjuk, hogy valaki kidől, valaki megsérül, de nem mindig kapjuk meg a személyes oldalt hozzá. Pedig épp az ilyen történeteknél lenne fontos, hogy tudjuk, ki az, akit épp kockáztatok fejben. A karakterek ettől még szerethetőek, szimpatikusak, és van bennük annyi, hogy tudjak hozzájuk kapcsolódni, de ha kicsit többet adnak a háttérükből, akkor sokkal ütősebb lett volna.
A színészeket bírtam, jól hozták ezt a kicsit fáradt, kicsit kiégett, de mégis egymásért mindent bevállaló katonai mentalitást. Érzelmileg is működött: volt bennem szimpátia, volt düh, volt tehetetlenség. A film azt is szépen megmutatja, hogy ezek az emberek igazából csak ott voltak, és csinálták, amit tudtak – a politika meg valahol messze fölöttük történt.
Ami nekem kár: hogy a film nagyobb része végül mégis inkább az üresjáratokról szólt. Mintha két film akart volna lenni egyszerre: egy feszült ostromfilm és egy lassú, katonás “várunk a semmire” hangulatfilm. Az előbbi nagyon jól sikerült volna, ha nem húzzák szét ennyire.
Összességében azért azt mondom: alapvetően jó film, erős jelenetekkel, csak nincs rendesen összerántva. Nálam ez 10-ből 6,5. Ha valaki szereti a katonai, valós eseményen alapuló sztorikat, annak így is simán nézős.