12 év rabszolgaság – ahogy én láttam
Erős témát dolgoz fel, de számomra kevésbé katartikus, mégis fontos emlékeztető az emberi méltóság védelmére.
Dátum: 2018. november 25.
Film: 12 év rabszolgaság (12 Years a Slave, 2013)
Megnéztem, és őszintén: a témája baromi erős, a film hatása viszont nekem nem ütött akkorát, mint amekkorát elvileg kellene. A drámaiság megvan, de közben sokszor éreztem sablonosnak, és nagyon lassan indult be. Nem az a fajta film volt, ami az első húsz perc után odaszegez, inkább olyan, aminél néha azon kaptam magam, hogy máson is elkalandozik a fejem.
A szereposztás rendben volt, a színészek jól játszottak, ez nem kérdés. A történet maga érdekes – az, hogy egy szabad fekete férfit egyszerűen elrabolnak és rabszolgának adnak el, önmagában is elég erős alap. A film közben feljönnek olyan témák, mint a bajtársiasság, a gyűlölet, az elvakult hatalom, illetve az, amikor valaki élet-halál fölött akar rendelkezni pusztán azért, mert megteheti. Ez a része nagyon működött.
Ami szerintem a legfontosabb üzenete: akárhogy próbál a hatalom megtörni, akárhogy kényszerítenek engedelmességre, nem szabad belül feladni. Lehajtathatják a fejedet, de attól még az igazság nem lesz igazságtalan. Ez nekem végig ott volt benne.
Többször eszembe jutott közben a Sorstalanság meg az ehhez hasonló, elnyomásról szóló filmek – ugyanaz a gondolat köszön vissza: hogy az emberi méltóságot nem lenne szabad elvenni, mégis újra és újra elvették a történelemben. A legdurvább jelenet számomra egyértelműen az volt, amikor a főszereplőnek neki kell állnia megkorbácsolni a lányt. Na, ott leesett a gyomrom – mert ott már nem csak elszenvedi az erőszakot, hanem bele is kényszerítik, hogy részévé váljon.
Összességében: jó film, fontos témával, jó színészi játékkal, csak nálam nem lett akkora katartikus élmény, mint amekkorára ez az alapanyag képes lenne.